ne csak a nyárral légy forrón együtt kedves,

kit, mint könnyű felhőt a Föld köré röpítsz

s lassan már csak az ősz marad nekem

amint búsan arcomra hullatja sárgult levelét...

illatod őrzi a ruhám s kapkodom illó tested

köddé vált nyomát, de üresbe markolok

marad nekem a hiányos megfeszült dobogás

a szívben s a testet nem öltött robbanó vágy...

szűnni nem képes tűzzel várlak édes méze az égnek

s csak szeretni akarlak, mint hajót a tenger:

vadul is és szelíden, felemelni az egekig

s hullámokon le a mélységekbe,

hogy feltárjam (Neked) sötétből kincseim...

hadd szeresselek elfojtva és halkan, 

mint virágát szereti a zord föld ha megremeg,

hajtsd a vállamra nyugodni illatos fejed

s ébredéskor karom legyen párnád és paplanod ami betakar...

s legyen nagy zivatar közöttünk, mosódjunk egybe, 

mint az esőcsöppek, forrjunk, párologjunk, 

legyünk a Hidrogén és az Oxigén tánca

s telepedjünk le egy vizes pohárban...

2014. Augusztus 25-26.