mégis csak változók vagyunk,
a felszínünk alatt tanyázó korhadó talaj
egyetlen állandónk,
mozgó elveink akár a földkéreg -
gyűrődünk, meggyűrnek, szeretnek, gyötörnek
s elmozdulunk meggyőződéseinkben,
mint a világ egyik fogaskereke s csavarjuk tovább
egy másik helyen egy másik szívben
a benne lappangó érzelmet, értelmet...
ma kicsit komolyak vagyunk, más a ruhánk
másképpen kopog cipőnk
kicsit a járásunk is változott
s ha figyelmesen megnézed jó pár ránc szövődött
a régi idő vájta nyomokhoz,
de bölcsebbek vagyunk, lazák és türelmesek
csak néha öltjük magunkra a makacs,
csintalan neveletlen gyerek szerepet
azt is puszta szórakozásból...
hallgassuk a szívdobogások egymásra hangolódását,
mint két eleven metronóm eggyé válását -
a hanghullámok és a kémiai anyagok számtani középarányát
tökéletes összhangban a létszerű rezdüléssel,
s dugjuk a kezünket a kabátom zsebébe
s úgy sétájuk reggelé a hideg téli éjszakát...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése