hallgatom puha lépteid nyomát
amint nedvesen tapadnak a padlóra
a válladról s hajadról pergő vízcseppek finom koppanásait
követem tekinteted téveteg nyugalmát:
a világegyetem végtelensége tátong benne
hideg csillagjai sápadtan ragyognak reám
elviselhetetlen nagy távolságaikból
s szorongató egyedüllétükkel üzennek:
"egyedül vagy, egyedül vagyunk"
"mi túl sokak, te túl kevés"
bádog hangjukon, zsörtölődve...
majd egy pislantás és élet költőzik bele
mosolyogsz s látom amint megtestesül benne a gondolatod:
"itt vagyok neked"
a távolságunk belefeledkezik a gondolatok
magányos bárbeszédeinek fodrába
s lassan csak mi vagyunk
minden más csak távoli zümmögés
egy szomszédos motel szoba füstszagú falának
lusta percegése...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése