felidézed bennem a boldog percek forráspontját...
az egyre gyorsabb tempóban kattogó szívünk kis vonatát
- zúgása ereinket járja megállíthatatlanul.
amforámmá lettél... benned bugyog boldogságom
zamatos, mámorító nektárja - s te csak cseppekben adod -
kín és mértéktelen gyönyör játékos lüktetésed.
megérintelek... s fölrezzen hófehér vállad - halk hangot szül ajkad
akár a zongora, halk ringásban terülök melléd, lágyan
- összeforrt ajkaink lassan eggyé válnak.
rajtad pihentetem tekintetem, mintha ismét látnám a teremtést
- a csodálatost festményt, a tökéletesség megalkotásában -
amint gazdag asztalként előttem megterül...
követem a visszhangot... mintha a világ nagy tükréből verődne
folyton vissza felém - tudod olyan ez kicsit, mint mikor
fülembe suttógól - reggelig visszhangzik szavaid csengése.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése