-064-

egyszer csak rájössz hogy a szomorúság nem az ami nincs
hanem az ami van, az ami volt és nem volt igazi
folyam zúgásával zuhog a szorongató érzés a szívemből -
így érezhettél te is valamikor
hanyagolva, pótolhatónak, kihasználtnak
féltékenynek mindenkire
akkor még nem értettem, s most könnyes szemekkel
öldöklőm magam, játszom az áldozatot, mert kicsit most az vagyok
s mert elviselhetetlenül hordom mellemben a tehetetlenséget
elveszítettelek, ami fájóbb nem is voltál soha enyém
csak a birtoklás délibábos illúziója,
s az a kevés kézzel fogható, az éjszaka, a vér, a szétmart húsdarabok
melyek csatáinkban ránk rajzolódtak vagy a földre hullottak...
kegyetlen ez a közömbösség
megölne ha tudna, megölne ha kezébe kést adnék
egyszer csak rájövök hogy ismét nincsen semmim
és lehajtott fejjel szégyellve létezésem hallgatok
s a szívemben a fájdalom, mint kovászos kenyér tészta
hatalmassá dagad, megfullaszt levegő után kapkodok...
fáj fáj nagyon!!!

-063-

-062-

ez most ismét eltörött
az most újból elszakadt
hova rejtetted mosolyodat?
ki ez az idegen, miért hagy hidegen
a legédesebb mézed,
miért lett íztelen?
leégett gyufaszálak
reggelig még várlak - megvárlak,
kihűl lassan a csempekályha
s uralmába vesz a fájdalom
az örökös dalom,
amit bármilyen hangfekvésben
kotta nélkül eljátszom
s kívülről befele, bentről meg kifele dörömböl...

-061-

nesztelen élettelenség ül bénultan a tömbházak padjain
sehol egy kopogó cipő, egy nyávogó macska
kikopottan méláznak a bokrok, a járda
a teletlen tél hótlansága piszokba burkolta városunkat...

az égből nehéz ködpárát pöfékel pár felhő
s a tó felett - mely sem nem jeges sem nem olvadt -
szürkén kavarog valami rongyos madár csorda
ötlettelen semmittevésükben tükrére potyogtatnak...

-060-

barázdátlan a szív, hosszú gyűrődések a homlokon
tegnap láttam egy homokozót, olyan ismerős volt
valahogy nem jól sikerült a mai találkozás
nyújtom a kezem de nem érem szerelmünk csillagát
furcsa nagyon a szemedben az a csillogás
a hideg kicsípte az arcod, s megölelnélek
ha haragodtól szorongatva hagyná...
furcsa dobbanás, mindig egy lépcsővel feljebb
szédítő a magasság,
botorkálunk a sáros utcán -
veled mindig bepiszkolom magam,
legalább ez az új lakás más
szeretem a teret s ahogyan betöltöd jelenléteddel
nem jól sikerült, de legalább itt maradtál
s míg lemosod magadról az út porát
vallók neked, kibontom a szív erszényébe bújtatott
apró gyöngyszemeket...
úgy imádom a hajad, azt a fehér hattyú nyakat
a libabőrös vállad,
majd még vallók neked, de mindjárt jössz
elállt a zuhanyrózsából áradó eső,
készülök és várlak, hogy belecsókoljak
a világ legfinomabb ajkába...

-059-

visszajelzések küldése a holdról

rossz a vétel, a csipesz antennák fele lerobbant
a számológép eleme lemerült
pislákol a vezeték nélküli szív villogója
kávé illatú felhő áramlik át a nyitott ajtón
integet a bolha a pokrócról s készül a hatalmas ugráshoz
nyílik az ejtőernyő
a fény lecsapódik a képernyőn
rossz a vétel, nem vezet sehova a kék szárítókötél
csöpög az eresz, a ruhák
szomorúk a fák
lepkét fog a virág s ha lenyeli
a gyomorban pillangózik tovább

visszajelzések fogadása a holdról

röptében elkapott ölelés
felfogta a szívében a kiélezett kést
kenyérmorzsák meteorit esője zúdul a padlóra
rossz a vétel még mindig
hol vagyunk, mik vagyunk
jelzések az agyból
egy egy krízis
tabletták, a pszichiátria - zárt osztály
tovább jeleznek szinte hallom
csak rossz a vétel
kis apró jelző bogarak
villognak a szemedben...

-058-

bor és kóla
elmélázok az éjszakában -
szerelmes vagyok...
nem hagy aludni a gondolat
a sötét is zavar
na meg a hűtő zörgő zúgása,
de holnap már jössz, újra itt vagy -
megálmodom a találkozásunkat -
újra gyerek leszek s körbe ugrállak
és foglak és ölellek és szorítlak
nem tudok betelni veled,
a félig teli vagy félig üres
egyszerre olyan értelmetlen...
szerelmes vagyok,
már holnap is van, még csak pár óra
s álmodom veled
éber álmainkat...

-057-

-056-

-055-

alszik a fény a rengeteg sötétség alatt
szuszogások s a hűtő moraja,
egy álmos szempár nézi csak a falat
játszik a fény, csúszkál le s fel az ablakban...

forró fűtő test a fűtőtest
néha vele alszom el s meztelenül mellettem
úgy törődön betakar
s hallgassa a szívem zörejét az éjjeli fagyban...

gondolat hintákon az álom keresi a szemet
hogy vessen magokat alá magából
s a vágyról, valótlan valóságról
egy boldogabb holnapról a mában.

-054-