néha az sem elég ha mindent másképpen csinálunk, ha kitörünk abból az ördögi kőrből melyben évekig pedáloztunk hiába és váltóztatunk magunkon, viselkedésünkön, viszonyulásainkon, ha szerelmünket tiszta szívből akarjuk, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy boldoggá tegyük, és ő mégis elégedetlen és mégis boldogtalan...
másik szerelem kell, vagy másik valami, egy olyan út melyben nem csak megközelíthető a szív, de meg is lágyítható, és nincs jelen az a folytonos harc, azok a penge villogások, a szikrázón csattanó acél... lassan eltávolodom tőled kedvesem, fájdalmasan, de enyhén, beletörődéssel, kár lenne még nagyon soká húzni, egynapos fellángolások ezek, gyanítom sok dolog hátterében a neveltetésed rejlik, azok a bepótolhatatlan dolgok, melyeket nem kaptál meg, s ha kínálom neked őket, nem tudod mit kezdj velük vagy hova tedd őket...
örökösen reménykedő vagyok, de valahogy belefáradtam, az embert nem lehet megváltóztatni, csak elfogadni, s most elfogadlak, szeretlek, beletörődök, megszokom tökéletlenségeidet, s aztán féltékeny vagy, aztán meg közönyös, aztán meg fenyegetőzöl, aztán csak ígérsz, mint a többi... s nem lesz az egészből semmi.
Nem mondom hogy hazudsz, mert azt igazán csak én tudok jól, de neked nem hazudtam, már kerek két hónapja, talán még annál is több ideje, és lám így sem jó, így sem szereted...
bár csak néha néha lenne egy kis türelmed és hagynád hogy szeresselek, s kivennéd a fejed a számítógépből s élj velem a jelenben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése