meddig tágítható a magány?
amikor lezárom a facebook ablakot
kicsikét mintha meghalunk...
az ereinkben keringő kék függőség
lassacskán elapad, megüresedünk
- fájdalmas áramszünetek -
szaggató rövidzárlatok emléke
kavarog bennünk s ez a keserű füst
talán emlékszel rá - amikor a teraszon ültünk -
szürke szalagjával az őszi szél táncba kapott
azokkal a szenvedélyes szárnycsapkodásokkal...
a számítógép kikapcsolva fekszik az asztalon
kigomboltad a gombot a nadrágon
kapkodás, harapások a nyakon
letépett ruhák szennyezik a szalont,
mely lassan megtelik élettel
az egymásba kapcsolt szinkronizált mozgások
mellyel a közös időt mérjük -
a világ súlyos másodperceit - minden csattanással...
meddig tágítható a magány?
amikor lehunyom szeme
kicsikét meghalok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése