nem szólt hozzá, de érezte tekintetét amint csendesen hozzásimult és végigkísérte az úttesten... szelíd nézése volt, igen, szelíd és szótlan, mint az őrangyaloknak... aztán elfordult jobbra a felfele haladó lépcsők végén és eltűnt a gránit oszlopok hideg mozdulatlansága mögött... könnyű lepkék virágot ringató finomságával haladt végig a tágas előteren, ruhája vékony selyemfoszlányai gyöngéden tapadtak karcsú teste domború idomaihaz, kibontott haja lángokban omlott rá a jobb vállára míg a balon fehéren hagyta meztelenkedni a tetőablakokon beszűrődő első napsugarakat... sötét ragyogás éktelenkedett az őt követő szemekben... lassan beszennyezték a fehér selymet, előbb csak bátortalan eltévedt érintsek majd egyre bátrabb, vadabb, könyörtelen tépelődések a megalázásig... szakadt selyemfoszlányok - borús, szótlan tekintet - még egyszer érinthetetlenül végigkíséri az úttesten... vért és verítéket hord a lesoványodott test zavaros könnyes szemében...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése