nagy szabad tér fekszik lábaim alatt
esőcseppek verődnek a macskaköves utcák nappörkölte porába
érzem bennük olthatatlan szomjad
azt a be nem törhető vágyat
mellyel a ragadozó támad prédájára...
Föloldódok az esőben,
a bennük elinduló földcsuszamlásban
mely szabályos léptekkel halad lábaink alatt
s mint kecses vízi madarak gázolunk
a tengerszemmé nagyított szerelemittas
éjszaka könnyezte meleg pócsólyákban...
Eláztunk, mint papír szalvéták
szivárványos létünk átlátszó anyaggá vált
és néztem boldogságodat leplezetlenül
és nézted boldogságomat tagadhatatlanul
és néztek a jelzőlámpák mind
s azt hittük ez olyan, mint örökké.
Nosztalgiázom:
kibontok egy újabb doboz sört
színes a doboza, de tartalma keserű
kicsit olyan, mint én vagyok
kicsit olyan, mint mi vagyunk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése