nem az vagyok akinek mondani szoktam magam
csak, mint a szakadt barna kabát ujjából kilógó
fehér cérnaszál úgy illem a tájba...
valójában nem is vagyok, az egész csak egy hatalmas
atom-tömeggé tömörült átverés
s amikor belegondolok... ez az egész információ is csak
parányi részecskék egymással folytatott bujálkodása
vagy egy nem kívánt gyerek, amit kimondunk
ha már szánkra lehelte az ideg, de aztán menjen...
nem az vagyok, sosem voltam igazán,
mint pillangóvá nőtt óriás báb szálldosol
s nézlek én a lefejtett, én ki neveltelek;
bár magamra találnék tévelygéseimben
bár vissza találnék keresgélésemben...
fakultatív szívszorítások, nehéz a levegő
kemény kéregként fásul szemünkre az álom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése